ANNA HAJNAL
Nació en Gyepurüzes, en Hungría Occidental el 1 de febrero 1907 - Murió en Budapest, 6 de septiembre 1977. Premio József Attila (1966). Estudió inglés en Viena. Coeditora de una revista literaria en los años 30. Traductora de Shakespeare al húngaro. Fue una de
las figuras más importantes de la poesía de ese país.
OBRA:
Entre las principales obras: Ébredj FOL bennem, ALOM ("Despierta en mí, un sueño", 1935); Himnuszok és énekek ("Himnos y canciones", 1938); Összegyüjtött versei ("Collected Poems", 1948); Óriások százada (" siglo de gigantes ", 1952); Utószó az ifjusághoz (" Epílogo a la juventud ", 1954); k Ex O, szelek, csillagok (" lluvias, vientos, estrellas ", 1956); Olajos Korso (" Jar ", 1961); ENEK a sikságon ("Canción de la llanura", 1977); Alkonyfény ("Sunset luz", puesto, 1.978.).
TEMOR
Tengo miedo de que yo pueda ser Ilia
el pato salvaje atascado en el petróleo.
¿Que, si en cambio, soy Algernon
la laucha blanca en el laberinto,
o Pompilio, el perro en el laboratorio
con el cáncer injertado bajo su piel?
Tengo miedo. ¿Qué pasa si el ternero de toro
con la luna nueva marcándole la frente
-el que ha sido elegido para ser degollado-
es en verdad quien soy? Tengo un temor
de que tal vez yo soy Bonnie
el chimpancé que murió
en la soledad de la nave espacial...
Pero no, yo sé que soy Anna, y temo,
por saber esto, yo sé que vivo
hasta que la deuda que tengo sea pagada.
Nem szerethet mindenki
Fontos, hogy megtanuld: nem
szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ
legfantasztikusabb szilvája,
érett..., zamatos..., kívánatosan
édes, és kínálhatod magad
mindenkinek, de ne feledd:
lesznek emberek akik, nem
szeretik a szilvát. Meg kell
értened: hogy te vagy a világ
legfantasztikusabb szilvája, és
valaki, akit kedvelsz, nem szereti
a szilvát, megvan rá a
lehetőséged, hogy banán legyél.
De tudd, ha azt választod, hogy
banán leszel, csak középszerű
banán leszel. De mindig lehetsz a
legjobb szilva. Vedd észre,
hogyha azt választod, hogy
középszerű banán leszel, lesznek
emberek, akik nem szeretik a
banánt. Töltheted életed további
részét azzal, hogy igyekszel jobb
banán lenni, ami lehetetlen hisz te
szilva vagy, de
megpróbálkozhatsz megint a
legjobb szilva lenni...
A legszebb volt az éjszaka
Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a csóktalan,
melyben két ember elfeküdt
egyetlen ágyon boldogan,
hallgatva nem is túl közel,
elég volt egymás hű kezét
érezni néha simulón,
s hallgatni künn a szél neszét.
Tél volt, a kályha lángjai
alig lobbantak, s - két szobor -
feküdtünk egymás oldalán,
csak néma szánkon a mosoly
lett egyre tisztább, ékesebb,
s meghalt bennünk az árvaság
amire megreggeledett.
Oh, több volt ez mint szerelem,
nem hevítette semmi láz,
de mindennel megbékített
az ajándéktalálkozás,
minthogyha annyi tévedés,
sötét tapogatása után
a fénybe érnék végre ki,
hogy megtaláljam új hazám...
vagy mint tengerbe ért folyó,
kit őseleme vesz körül
s szívében magasság és mély
egyetlen csókban csendesül,
míg minden cseppjében betelt
s megszűnt az út, a szomjúság,
s élete boldog vegyülés,
napfényben édes áramlás.
Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam,
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát, meglátja rajtam:
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek,
s kinek a tavasz új ruhája.
Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal!
hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit ékes villám keltett,
s utána szédülten virrasszon.
Ha jön a reggel, minden fényben,
harmatban, hőben felidézzen,
ha nem lát, értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.
formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.
Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom, érte sírok,
s ha látom, majdnem holtra válok,
tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.
Szerelmesek
Két külön világegyetem
bőrrel határolt végtelen
kikben külön folyó erek
külön párállnak, gőzlenek
kikben két külön öntudat
jár külön-külön utakat
törékeny diplomáciák
vad áradást hidalnak át
kigyúlt mágneses pólusok
kék északfénye felragyog
s egymáshoz vonzott részletek
összefonódva fénylenek
Elfordulnak a pólusok
eloldódó mozdulatok
félöntudatlan fordulat
hagy el idegen partokat
kihűlt ragyogás hűs sötét
védi a magány felszínét
külön-külön hűlő világ
viszi hunyó zsarátnokát
űrben mely őrzi távolát:
külön keringő két halál
Akit szeretsz
Akit szeretsz sebezhetetlen?
akit szeretsz az hallhatatlan?
Akit magadnak választottál,
Azt megpróbálod szakadatlan.
Annak oroszlán szívet adjál,
hogy rettenésedet megállja
kedvenced elcsuklott fejére
súlyos kezedet tedd vigyázva!
Mégse görbüljön haja szála.
Kisüt a nap
Ingó árnyékunk összeér,
esőhízott lombok remegnek
száradó madarak csevegnek
napfoltokat rezget a szél;
zöld tenyeredben ringok én,
te emelsz vízirózsaszőnyeg,
víz lettél? lágy hullámok nőnek,
te hűlsz, te melegszel körém?
párában zsibbadó karok
üresen nyúlnak ki utánad,
- elfelejtem mit akarok -
illattal érinted a számat,
megcsókolsz átfutó eső.
Most felleg vagy? emelkedő?
eltűnsz a téged kereső
vágyó szemek látóteréből,
átlátszó, fényes lebegő.
Képlékeny lettél? légnemű?
betöltöd a teret köröttem.
Átengedsz. Hangtalan kinyílsz
s hangtalan bezárulsz mögöttem.
/1975. június/
Szebbek vagyunk mi ketten
Szebbek vagyunk mi ketten
mint Salamonnak álma
és méltóak egymáshoz
mint királyhoz a pompa
s édesebbek egymásnak
mint datolyáknak fürtje.
/1935.01.31./
Álmodtam
Álmodtam?
már előző éjjel is vártál
valamely parkban valamely fánál:
a fát a parkot az órát elfeledtem
de hova lettél? és hova lettem?
Álmodtam?
ma éjszaka mellettem álltál
kettő voltam és kettő voltál
némán fogtam mind a négy kezedet
némán fogtad mind a négy kezemet
hol egyedet hol másikod kérdem:
hol egyemet hol másikomat kérded:
melyiked lehetett
melyikem lehetett
aki szerettél?
aki szerettelek?
Mit adjak neked
Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?
mondd mi lenne elég?
boldog vagyok szegényes kincsemmel,
legalább mind tiéd.
Az első légy, ki mélyen vándorolva
a múltba jöjj velem,
gyerekkoromba míg csak visszalátok,
a táj tied legyen.
Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken,
hol nem riaszt sötét,
ahol öröm a patak halk folyása,
a tündéri nevetés.
Neked adom az erdők lehellését,
érezzed arcodon
a várakozó csöndet, amely ébreszt
s mely veled oly rokon.
az el nem jött csodákért mind a könnyet,
a sok gyerekpanaszt,
eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
te megbocsátod azt.
Ismerj meg igy: a tisztaság csak vágyam,
s a rend csak ideál,
csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
bár roskadozz a váll.
S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
mert neked vallhatom,
ítéletedre - vess el, avagy tarts meg -
magamat megadom.
Ma
Ez ma a béke napja volt
s a málnaízű csendé,
a nap ma egész nap sütött
a az est most hűvős szentély.
Szívem ma csak a magamé,
s egyedül lenni a legszebb,
pillám alvó sásain
elálmosul a könnycsepp.
A magam törvénye szerint
Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.
Aludni se hagyott örömem, éjjel nevetve gondolok rád,
megszűnt a rettegés, gyanú és vágyódás, megszűnt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.
Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
Bízhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megínt,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derűje s csillagok nyugalma int.
Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám, hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringenek és itt a szörnyű vég.
S nyújtózkodó fák közt megérzem hirtelen; szabad-szabd vagyok
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok-
sohasem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok.
Csak csendesen
Csendesen szívem, csak csendesen,
mért sírsz, könyörögsz, kiáltozol?
mért öklözöl engem vad dobbanással?
hiszed tán valakik vagyunk itt?
s megváltozik értünk a világ?
Sajgó pont vagyunk csak e havas világon;
aludj, a többi szív mind aludni tért,
s úgyis az lesz a vége, hogy belefáradsz.
Nagy madarak csapnak le ránk,
s a szürke égből hull a hó
takarni lábnyomunk.
Várj
Nem leszel mindig egyedül,
eljön hogy újra betakarlak!
együtt leszünk nagy hó alatt;
jövök, még szeretni akarlak.
Hozzád présel az áldott súly,
elérlek, soha közelebben:
csontomig érő remegés
átjár mint ifjú közeledben.
Megvársz? Csontszámmal megcsókollak,
csontkezem kezedre tapadhat
csontkarom karodba karolhat
szeretlek, szeretni akarlak.
/1975. január/
Tiszta tiszta tiszta
Már tudják, a földbe kerülnek,
négy deszka, riadtan fehérek,
szög nélkül, kulcsolva az ékek
mint ujjak egymásba feszülnek,
fedéltelen, nyitva a ház még
ez a dísztelen, ez a gyarló,
nincs rajta ablak se ajtó
padlóra kerül a vendég.
majd azt is kihuzzák alóla,
jaj, kezdjünk a síratóba
jaj, készülnek öltöztetésre,
jaj kötik majd csipkefehérbe,
jaj készek, megvarrva a gyolcsok
hol a szálra csomót sose kötnek,
ruhája könnyebben kibomlik
mikor oda omlik a rögnek,
hogy hozzáférhessen boldog
hűs mátkacsókja a földnek,
jaj készítve a kádak, a csöbrök,
mind fából a magas vödrök,
mind fából a pántok a dongák
szent vizek duzzasztják, mossák,
jaj sosem száradó csöbrök
jaj, örökké csillog és öblög
édeni víz varázsa,
jaj kezdjünk a siratásba,
jaj felmagasztalásra
a fürdetés asztalára
felteszik kétfelől fogva
ketten váll alatt fogva,
karját is támasszad fogva
- ne csüngjön szép keze szobra -
ketten térd alatt fogva
- jaj lába viaszszobra -
bokáját is támasszad fogva
jaj arany fejét fogjad
jaj holló fürtök omolnak!
Mérőkéket készítsétek
szentelt kádba merítsétek
hadd öntözzük szent vizekkel
ki most messzi útra kel:
jaj asszony színaranyból
föld alá mégy ragyogni,
jaj mécses színaranyból
olajad elszivárog,
jaj lámpa színaranyból
így kell majd kialudnod.
Szép orcáid én húgocskám
aranyláncok közt ragyognak
halántékodról a gyöngysor
ezüst csillogással árad
szemeid mint kisgalambok
patakvízbe mikor néznek
mikor tejben megfürödtek
ducok peremére ülnek
jaj színezüst tükröt már hiába tartanál örökre elsápadt arca elé
jaj lehellet nem futja, fátyol nem borítja, tisztán mutatja a szépet akárha csak élne
Halovány tengeri kagyló
füled márvány tekervénye
csiszolt jáspis fülönfüggő
hadd díszítse sápadásod
Elefántcsont nyelű fésű
utoljára szántja fürtöd
nosza nárdussal behintsük
mirrha gőzével kerítsük.
jaj mosdatnak megszentelt vizekkel, könnyekkel áztatnak, énekkel dicsérnak téged,
jaj liliom kenettel, fűszeres borokkal, illattal fürösztenek, locsolnak téged
két karod topázba foglalt
ékes sárga aranyhenger
elefántcsontból az ujjak
kék zafírokkal kirakva,
színezüstből van az olló
rózsa körmöd igazítani
elefántcsontból a ráspoly
hadd ragyogjon simasága
jaj ujjad már nem emel rubintbor serleget, jaj örökre beteltél, szomjúság, már sose epeszti ajkad,
jaj párducok hegye sem, oroszlán barlangja sem ijeszt
soha már, kardvas nem rémít el, rontás már nem foghat rajtad
elefántcsont nyakad tornya
Libánusról messze nézhet
alján liliom mezőben
két gidácska legelészget,
mikor meghűsűlt a nappal
felszívódnak az árnyékok
kerti illatot lehelnek
gránátalmás dombvidékek
jaj most aztán igazán elzárt kert ciprusok, nárdusok pomagranát fák hiába virulnak
jaj eljött az északi szél, ráfújt a diófás kertre, a dérütött gyümölcsök zökkenve koppanva lehulltak
mesteri kezeknek míve
csípőd kösöntyű hajlása
mint a szegfűs nyári rété
keneteid illatárja,
liliommal megkerített
hasad arany búzaasztag
köldököd arany kis csésze
nárdus illatokkal gazdag
jaj megkennek utolsó kenettel, idegen kezek is, idegen szemek is,
ámulva járnak rajtad!
jaj mit csak a szerelem tudhatna, titkaid meztelen kitárva, kezed
már leplet nem ragadhat, nem mozdul tiltani ajkad
óh mely ékes szobor járt itt!
Jeruzsálem arany lánya
föld alá merül ragyogni
lába felül aranylámpa:
száraid magasba nyúlók
párja márványoszlopoknak
elefántcsont kis bokáid
színarany talpon nyugosznak!
fejed felől aranylámpás
hét-hét ágán aranytányér
olajában hét kis gyűrűn
sirató mécs hét kis láng ég
Jaj aranyos sarudban nem lépdelsz felém már, pázsit
már nem suhog, kavicsos út többé nem hersen alattad, hiába várok,
jaj egyedül bolyongok sírok te éretted hajnalig harmatban járok
Jaj sírni sírni mit érhet?
készítjük az öröklétnek,
túl életen viruláson
túl bánaton elmúláson
már:
"Tiszta tiszta tiszta!"
tiszta már, nem halandó
nem bűnös nem esendő
örök már, nem mulandó
jaj végső magasztalásra
öltöztetés asztalára
emelik kétfelől fogva
fektetik tiszta gyolcsra
emelik kétfelől fogva
egyik kéz váll alatt fogva
karját behajlítva fogva
ne csüngjön szép keze szobra
másik kéz fejét emelve
homorú tenyérrel fogva
ketten térd alatt fogva
jaj lába viaszszobra -
bokáját is támasszad fogva.
Mit jámbor asszonyok varrtak
ráadjuk a végső inget,
kik láttuk pőreségét
majd épp így látnak minket.
Mert ő itt előttünk haladva
megjárta utunk végét,
fedjük be kegyelemmel
a vég kegyetlenségét,
ragyog az ingen a csipke
ragyog a ruhán a csipke
még egyszer feldíszítse
te jobb karját emeljed,
jobb ujját rácsúsztassad,
jobb karját már lehajtsad
- csuklón ragyog a csipke -
fordítsd a jobb oldalára
most bal karját emeljed
bal ujját rácsúsztassad,
balkarját oldalára
elsimítva lehajtsad
- csuklón ragyog a csipke -
fektetve fordítsad lágyan
hadd csússzon az ing alája
inget ruhát lesimítsál
- csuklón ragyog a csipke -
övét alája csúsztasd
egyszer hajtsad köréje
- övén ragyog a csipke -
csomóba tilos kötni
kössünk kötényt elébe
csipkés asszonyi dísznek,
Főkötőt arany fejére
fürtöt rejtő csipkés fodrot
arcára árnyék boruljon
romlását szem már ne lássa,
lábát nem tudja emelni
tenyeredbe vedd bokáját,
áldott szent kezek kötötték
fehér harisnyáját húzd rá,
őt lábujja rózsakörmű
halovány viaszból öntve
karcsú boka hosszú lábszár,
térdére is hadd simuljon
gyönge burka utoljára.
Hát emeljük ketten-ketten
gyöngédeden emeljük
gyolccsal kibélelt házba
szent földdel teli párnán
méltóan elhelyezzük.
Cserepet két szemére,
mit látott, már ne lássa,
ajkára is, lezárjuk,
pecsét a hallgatásra,
favillát két kezébe
végső feltámadásra
könnyebben tápászkodjék
az angyaltrombitára.
Leplét fejére hajtjuk
lábát is betakarjuk
jobbról fölébe hajtsuk
balról is rája hajtsuk
most elbúcsúzzunk tőle:
többé már nem láthatjuk.
Jaj apja nincs anyja nincs előre mentek a kanyargós úton
[a fordulón túlról a mécsük már rég nem világol
jaj húgai öccse te hol vagytok? ispiláng réteken jártatok
[együtten, mi marad, mi marad a zöld ragyogásból?
Jaj mindenki elmarad! bátor friss bokáik remegve
[megdőlnek dehogyis indulnak rettegett úton utána!
Jaj nem kérdi szívem hogy mennél-e? ostorként
[pattogva hajszol utána szűk barlangos úton a kietlen tájra.
Jaj tántorgok utána, lehet-e? nem lehet? epedek,
[száradok, árnyát sem látom jaj ki lehet fáradtabb nálam?
Jaj botladoz lelkem, a félelem gödrei elnyelnek,
[remegek, sötétben sziszegő szelek közt tapogat lábam.
Halálnál a szeretett erősebb.
Sírnál buzgó szerelem keményebb.
Lángja tűz, az Úrnak tüzes lángja.
Nagy vizek e lángot el nem oltják.
Felhozott az Úr a pusztaságból.
Halál pólyáit lehányta rólad.
Szólott: kelj fel! s elindultál hozzám,
tett szívemre mint piros pecsétet,
tett karomra mint piros pecsétet.
Almafánk alatt pihenj szerelmem,
támaszkodjon hozzám gyenge vállad.
Felkelvén a szőlőkbe kimenjünk;
lássuk meg ha fakad-e a szőlő,
ha kinyílott a szőlő virágja?
gránátalmák kinyíltak az éjjel,
szerelmimet ottan közlöm véled,
illatoznak már a mandragórák,
ajtónk előtt várnak drágalátos
ó és új gyümölcsök, én szerelmem
mindet én tenéked megtartottam.
No hay comentarios:
Publicar un comentario