domingo, 3 de enero de 2016

ENDRE KUKORELLY [17.845]


Endre Kukorelly

(Budapest, Hungría 26 de abril 1951), ganador del Premio József Attila escritor húngaro, poeta, periodista y crítico. Además de la obra literaria titulada Kalligram columnista de la revista y de escritura creativa maestro. Las elecciones de 2010 en Hungría en Be Different política de escaños en la lista regional del condado de Pest, que en 2012 se dieron por vencidos. 

OBRA: 

A valóság édessége (verseskötet, 1984, Magvető Könyvkiadó , Budapest)
Manière (verseskötet, 1986, Magvető Könyvkiadó , Budapest)
Én senkivel sem üldögélek (verseskötet, 1989, Pannon Könyvkiadó , Budapest)
A Memória-part (rövidprózák, 1990, Magvető Könyvkiadó , Budapest, Év Könyve-díj; további öt nyelven 1996–2000)
Azt mondja aki él (verseskötet, 1991, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Egy gyógynövény-kert (válogatott versek, 1993, Magvető Könyvkiadó , Budapest; portugálul 1997)
Napos terület (esszék, 1994)
Budapest – Papírváros (képeskönyv, 1994, Gink Károly fotóival)
Mintha már túl sokáig állna (rövidprózák, 1995, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Kedvenxc (esszék, 1996, Jelenkor Kiadó; németül 1999)
H.Ö.LDERLIN (versciklus, 1999, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Három 100 darab (rövidprózák, 1999, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Rom. A szovjetónió története (esszéregény, 2000, Jelenkor Kiadó)
Kicsit majd kevesebbet járkálok (verseskötet, 2001, Jelenkor Kiadó)
TündérVölgy, avagy az emberi szív rejtelmeiről (regény, 2003, Kalligram Könyvkiadó . Harmadik kiadás 2007)
Samunadrág (gyerekversek, 2005, Kalligram Könyvkiadó , Budapest)
Rom. A komonizmus története (esszéregény, 2006, 2. bővített kiadás, Kalligram Könyvkiadó , Budapest)
KE legszebb versei (verseskötet, 2006, AB-ART, Dunaszerdahely)
Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szív (regény, 2009, Kalligram Könyvkiadó , Budapest)
Mennyit hibázok, te úristen (verseskötet, 2010, Kalligram Könyvkiadó )
Reggel az egyik istennő (rövidprózák, 2011, Kalligram Könyvkiadó )
Országházi divatok (életrajzi regény, 2014, Libri Kiadó )
Mind, átjavított, újabb, régiek (összegyűjtött versek, 2014, Libri Kiadó )



Alguna salida 

Aquí en todo caen
pedacitos de los mosquitos muertos 
por el insecticida, al menos un resto 
huérfano.
En la noche el aire refresca, entonces 
enciendo todo, si algo
al menos
fuera capaz de dar calor, y
me pongo todas las camisas más 
lanas
tanto frío llega de repente 
ya de esto los mosquitos 
podrían perecer en paz 
no hay necesidad
de nada más, método, exterminar, pero 
esta salida no se ha encontrado todavía 
ese fino pasillo
por donde es quizás más fácil 
salir, por donde es posible 
desprenderse, sólo hay que permitir hay que 
ceder
basta con esto.
Cuántas cosas son buenas para 
caer. En verdad por mucho tiempo 
nada cambia.
Así es para siempre. Gracias a ese 
pequeñísimo motor sube y
baja el avionzuelo. Y por 
algo de repente se para. 
Y entonces pierde altitud 
constantemente. Luego empieza 
a caer.

Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés




Valamelyik kijárat 

Itt mindenbe belehullik
a szúnyogirtó által leölt
szúnyogokból legalább egy
darabka
árva példány. Éjszakára
lehűl a levegő, ilyenkor
bekapcsolok mindent, ami
egy kicsi
meleget képes kiadni
legalább, és az összes inget
meg pulóvert felhúzom
magamra.
Olyan hideg lesz egyszerre,
a szúnyogok már ettől is
nyugodtan elpusztulhatnának,
nincs szükség
semmi másra, módszer, irtani,
ámde ezt a kijáratot
eddig nem lelték föl
még, emez
finom folyosót. Hogy erre
könnyebb volna talán kijutni,
így aláhullani,
hagyni csak,
jó, engedni, mivel elég
volna már ennyi is a
zuhanáshoz. Mégsem
változik,
semmi nem változik meg, jár
a sok kis motor, emelkedik
és süllyed a repülőcske. Aztán
valami
miatt egyszerre mégiscsak
abbamarad. És akkor már
folyton süllyed. Csak utána kezd
zuhanni.



Andanza 

Dedicada a la memoria de Thomas Bernhard

En ese andar, cómo
voy. Así se mueve mi 
tobillo y mi pie.

Sé caminar. Doy vueltas. 
Ayer llegué hasta
una esquina de la calle. Pero

hacía demasiado frío afuera y preferí 
volver. Hasta la calle Corazón.
Y hacia casa. Casi

me congelé. No tenía mis 
guantes. Intenté no tener 
frío, pensar en no tenerlo.

Intenté pensar.
Sí, pero sólo me vino 
a la mente, qué

frío hace, y qué bueno sería tener 
guantes. Hoy salgo
por lo menos hasta el Redondel.

Es mi plan. Hoy éste será
el programa. Llevo a cabo 
esa idea.

De tal forma que voy otra vez
hasta la esquina de la calle Corazón 
y en ella

bajo hasta la Arad
y en la calle Arad a la izquierda, a la Szinyei M., 
luego doblo a la derecha:

Y Redondel. Mi vida
es una caminata así. O más bien
desfile. Cadena. En resumen

la vida consiste en andanzas 
y en desfiles.
o al menos se compone con ellos.

No es un discurso tranquilo. Pero tampoco 
chillón. Treinta y seis líneas.
Tantas palabras. Tantas letras.

Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés



Járás 

Thomas Bernhard emlékének ajánlva

Ezzel a járással, ahogy
megyek. Így mozog el a 
bokám és a lábfejem.

Tudok menni. Járkálok. 
Tegnap elsétáltam az 
egyik utcasarokig. De

túl hideg volt kint és inkább 
visszajöttem. A Szívig.
És hazafelé. Majdnem

megfagytam. Nem volt nálam 
kesztyű. Próbáltam, hogy ne 
fázzak, arra gondolni.

Próbáltam gondolkodni. 
Igen, de csak az jutott
az eszembe, hogy milyen

hideg van és hogy jó lenne 
a kesztyű. Ma kimegyek 
a Köröndig legalább.

Ez a tervem. Ma ez lesz 
a program. Ezt az elkép
zelést valósítom meg.

Úgy, hogy elmegyek megint 
a Szív és a Szondy utca
sarkáig és a Szíven

le az Aradiig, az
Aradin balra, Szinyei M., 
jobbra befordulok:

és Körönd. Az életem 
ilyen menés. Vagy inkább 
vonulás. Láncolat. Szóval

az élet menésekből
és vonulásokból áll. 
Vagyis tevődik össze.

Nem nyugodt beszéd. De nem 
beszarós. Harminchat sor. 
Ennyi szó. Ennyi betű.



Aquellas pesadas cargas a cuestas 

Aquí me fotografiaron. Aquí
entra mi brazo en el cuadro. Estos 
no sé quiénes eran. Justamente 
salen de la opereta. De la Condesa 
Maritza. Aquel bloque amarillo. Aquello 
fue hace dieciocho años. En este momento 
el verano está por comenzar. Pero
entonces tendré que ingresar en las filas. Qué 
hacer, esto es lo que aquí se nota. Lo que
se puede en estas circunstancias. Pero 
no se puede nada. Seguro que 
sucedió algo por allí. O que sólo 
paseábamos. Yo, y quién más.
Quién fue ése. Y por qué se puso 
allá. Por qué tuve que pararme allí. 
Por qué estoy en aquel retrato.
Hay una luz fuerte. Pero por qué estuve 
allí. Como si tuviéramos prisa
a pesar de todo. Entonces unos carritos 
corrían de un lado al otro. Llegué a ser
un poco más grueso, ¿no? Y éste es mi cabello. Así 
por detrás. Así por delante.

Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés




Az nehéz súlyokat cipel (Hungarian)

Itt le vagyok fényképezve. Itt 
lóg be a karom. Ezeket nem 
tudom, hogy kik voltak. Éppen az 
Operettszínházból jönnek
kifelé. Méghozzá a Marica 
grófnőből. Az a sárga tömb. Az 
tizennyolc éve volt. Éppen el 
fog kezdődni a nyár. De akkor 
majd be kellett vonulni. Hát mit 
tegyek, ez látszik itt. Az, hogy mit 
lehet ilyenkor csinálni. De 
semmit nem lehet. Biztos valami 
dolgom volt arra. Vagy mert csak ott 
sétáltunk. Én, és még kicsoda.
Ki volt az. És miért állított 
oda. Miért kellett ott állni. 
Miért állok abban a képben. 
Erős fény van. De miért álltam 
ott. De mintha siettünk volna 
mégis. Akkor ilyen trabantok 
futkároztak. Kicsit szélesebb 
lettem, nem? És ez a hajam. Így 
hátulról. Így pedig elölről.



Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés



Dice el que vive

Dice el que vive y camina
que ni sabe, hasta cuando aguanta. Puede que 
lo anotara en un pedacito de papel
y lo lleva en su bolsillo,
hasta cuando. Quizás hay quién
lo sabe, y tiembla como si de amor se tratara 
Quizás si aguantáramos, no
buscar y no encontrar nada.
Dice el que está a la luz del sol - Señor, 
tu sol me abrasa, nos abrasa

ese sol. O sigue, calla así,
y no cuenta a nadie. Y entonces
no camina, se para y mira, y tampoco mira 
solamente se calla. No ve
lo negro que es aquel sol.

Dice el que vive que solamente ser, 
que ser un poquito no es posible 
Los vivos, tales como son, andan solos, 
como la máquina. Y andan, tales como 
la máquina. Como la máquina, Señor.

Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés



Azt mondja aki él

Azt mondja aki él és fenn járkál,
azt sem tudni, hogy meddig
bírja. Talán felírta valami kis papírra,
a zsebében hordja, aki él,
hogy meddig. Talán van, aki

tudja, és remeg, mintha
a szerelemtől. Talán ha kibírnánk
nem keresni és nem találni semmit.
Azt mondja akire süt a nap, Uram
rám süt a te napod, miránk süt

ez a nap. Vagy így hallgat
tovább, és senkihez se szól, nem
megy, megáll, néz, vagy nem is
néz, csak hallgat. Nem látja,
micsoda fekete is az a nap.

Azt mondja aki él, hogy lenni csak,
egy kicsit is lenni, azt nem lehet.
Az élők, ahogy vannak, lépkednek
csak, mint a gép. És lépnek úgy,
mint a gép. Mint a gép, Uram.




Vestíbulo

En el vestíbulo ya está listo
lo que me hará compañía 
un altar desamparado. 
Cosas. Esperan
mi salida.
Me miran con simpatía 
¡Qué gran exposición! 
no hay ni orden ni registro 
contempla con 
admiración,

alma, y mira en tu fondo 
tú, mi gran melancolía 
tú, visión fatal y honda 
¡dulce sombra
que desfila!

Pronto se hundirá el cuadro 
toda la exposición
se disolverá la sala 
en chorros como
el jabón.



Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés


Előcsarnok 

A vesztibülben összegyűlt már
minden, ami majd elkisér.
Állnak magukban, mint az oltár.
Menni, maradni,
ennyit ér.
Ismerős, ahogy egymást nézik,
ez egy valódi tárlat itt,
leltárt róluk senki se készít,
nézd csodálatos
tárgyait

lélek, és nézz magadba lélek,
te szívemben vonulgató
ború, te halálos szemlélet,
ó édes árny, te
elfutó.

Egyszer ez a leírhatatlan
berendezés is elmerül,
lassan felolvad, mint a szappan,
s elcsordogál a
vesztibül.








No hay comentarios:

Publicar un comentario en la entrada