martes, 18 de noviembre de 2014

JÁNOS LACKFI [14.061]


JÁNOS LACKFI 

(Budapest, Hungría   1971) Profesor universitario, dicta cursos de literatura húngara y francesa en la Universidad Católica Péter Pázmány, donde, a la vez, dirige el taller de creación literaria. Es redactor y colaborador de muchas revistas literarias, autor de ocho volúmenes de poemas y de una vasta obra como crítico, ensayista y traductor..

Poemas 

Magam (1992.) (Kézirat Kiadó)
Hosszú öltésekkel (1995.) (Tevan Kiadó)
Illesztékek (1998.) (Tevan Kiadó)
Öt seb (2000.) (Belvárosi Kiadó)
Elképzelhető (2001.) (Nagyvilág)
Hófogók (2003.) (Ister)
A buta felnőtt(2005.), gyerekversek, (Móra)
Bögre család, gyerekversek,(2005.) (Csimota)
Hőveszteség, (2005.), (Palatinus)
Törpe és óriás között (2007.), gyerekversek, mondókák (Móra)
Bögre család - újabb kalandok (2007.) gyerekversek, (Noran)
Apám kakasa (Vörös Istvánnal) (2009.) gyerekversek, (Noran)
A részeg elefánt (2009.) gyerekversek, (Móra)
Ugrálóház (2010.) Versek és mondókák kicsiknek, (Egmont)
Élő hal (2011.) Versek, (Helikon Kiadó), ISBN 9789632272658

Plays 

A túlélők háza
Nyelvlecke, magyar–francia nyelvű rádiójáték, (Magyar Rádió; France-Culture, Párizs; Jyleisradio, Helsinki) (2004.)
És a busz megy (Nyílt Fórum Füzetek) Pécs (2006.)
Hambi-pipőke, Pécs (2006.)

Dibujos animados 

Két csavart szaltó (2002.) (Ister)
Halottnéző (2007.) (Noran)
Kövér Lajos színre lép (2007.) meseregény, (General Press)
Kövér Lajos arany keze (2008.) meseregény, (Noran)
Domboninneni mesék (2010.) mesék, (Móra)

Traducción Literaria 

Jean Echenoz: A greenwichi hosszúsági kör (regény – műfordítás) (1996.) (Ferenczy)
Paul Nougé: A költő arcképe (versek – műfordítás) (1996.) (JPTE-Belgiumi Francia Közösség)
Guy Goffette: Vízhalász (versek – műfordítás, Tóth Krisztinával és Imreh Andrással ) (1997.) (Széphalom)
A lélek tájképei – Hat belga szimbolista költő (esszék és műfordítások) (1997.) (Széphalom)
André Breton : Nadja (regény – műfordítás) (1997.) (Maecenas)
Gérard Bayo: (versek, műfordítás Timár Györggyel közösen) (1997.) (Orpheusz)
Max Jacob : Örök újdonságok (versek; vál., ford, kísérőtanulmány) (1998.) (PKE)
Yves Namur: A hét kapu könyve (versek – műfordítás, Timár Györggyel ) (1998.) (Széphalom)
Liliane Wouters: A vér zarándoklata (versek – műfordítás, Tóth Krisztinával és Ferenczi Lászlóval ) (1999.) (Széphalom)
Maurice Maeterlinck : Pelléas és Mélisande (válogatott drámák – műfordítás, Bárdos Miklóssal , utószó) (1999.) (Széphalom)
Lorand Gaspar : Az anyag negyedik halmazállapota (válogatás, fordítás, többekkel közösen) (1999.) (Múlt és Jövő)
Jean-Pierre Lemaire: Körülmetélt szív (versek, vál., ford, kísérőtanulm.) (1999.) (PKE)
Pierre Reverdy : Üvegtócsák (válogatás, utószó, fordítás többekkel közösen) (1999.) (Orpheusz)
Maurice Maeterlinck : A kék madár (2006.) [4]
Szerelem a síneken, Kortárs francia-belga elbeszélők (válogatott elbeszélésgyűjtemény, utószó, fordítás többekkel), (Nagyvilág) (2002.) [5]
Christian Gailly: Be-bop, (Mágus) (2003.)
A hatlapú rigó, Kortárs francia-belga költők (vál., utószó, ford. többekkel), (Nagyvilág) (2004.)
Benno Barnard: A hajótörött (vál., utószó, ford. Tóth Krisztinával, Gera Judittal ), (Széphalom) (2004.)
Yvon Givert: Gyümölcsök pálinkában, (Széphalom) (2006.)


Teatro 

Királyasszony lovagja, (2004., dramaturg) [6]
Pelléas és Mélisande, (2005., fordító) [7]
A pénzes zsák, (2005., fordító) [8]
A kék madár (2006., fordító) [9]
Phaedra, (2006., fordító) [10]

Películas 

Halászóember (2004., színész) [11]
Penge (2009., műsorvezető)

Otros 

Litera Netnapló [12]
A lélek tájképei – Hat belga szimbolista költő (1997.)
Fájdalmas matematika : kritikák kortárs magyar költőkről (2004.) (Parnasszus könyvek – Magasles, Hanga Kiadó)
Peti az állatkertben (Beszédes könyvek, 2004.), ISBN 9632174887




ORACIÓN QUEJUMBROSA
(Nyűgös imádság)

Chúpame la médula de mis huesos
estira mis venas como cuerda
arráncame las uñas, sácame
uno a uno los cabellos
quítame la fuerza, que me revuelque
como bebé baboso
que me muerda el mal en la carne
que cuelga
cual una vacía bolsa
que me seques el cerebro
hasta que resuene
en la cabeza como guijarro
desármame y ármame
pero ocúpame de mí
sólo de mí,
Dios mío.. 

Traducción de László Scholz





DOS MÉTODOS
(Két módszer)

                           A Étienne Pressager

Si quieres liberar de un tronco
la única estatua agazapada dentro,
hay un método lento y otro rápido
artificial el primero, orgánico el segundo

Corta el jugoso tronco con una sierra
y sécalo por años bajo el techo
quítale los nudos rajados
descáscaralo, y pártelo
en astillas macizas, plásmalo según la forma deseada,
luego, con formones y cuchillas finas,
saca de su superficie
docenas de estatuas eventuales y
menudas, cada vez más, y entonces, tras haber pulido
miles de estatuas microscópicas,
obtendrás el fruto esbelto,
de tacto agradable, de tu trabajo

O mejor haz una hoguera en el jardín,
échale el leño
que arderá con llamas languidecientes, luego mortecinas,
y con un poco de suerte al día siguiente
encontrarás entre cenizas
la forma carbonizada, definitiva
aterciopelada, negra.

Traducción de László Scholz..





MUJER, GOLPEADA

Con bragueta abierta, con boca llena
abrió la puerta el vecino
y bien, qué se le ofrece,
pero para entonces ya yo sabía: nada
en realidad, tartamudeando
alguna tontería enorme, eso es seguro,
continué mi camino descendiendo,
pero apenas sonó el portazo,
oí, algo más también
golpeó, luego lamentos en
voz aguda de mujer gritos como
para calmar o para excitar,
ruidos masculinos no hubo, si es
que no contamos por ello los golpes, una
paliza sencilla, una de tantas,
y allí estaba yo, elucubrando como
a quien le enyesan el cuello,
y si le pegan ahora, no le duele,
pero asombra, como si
se desmoronara en pedazos
el yeso que es ajeno
grandioso, desde cuándo
llegué a ser tan poca cosa, por qué
veo frente a mí esa espalda maciza,
mandíbula apretada,
cara tensa, por qué, tras la puerta
en ese otro cuerpo
es a mí a quien machacan, y por qué
me petrifica como si fuera yo el golpeado,
el que así se traten unos a otros,
los humanos.. 

Tradución de María T. Reyes y Georges Ferdinandy.



A BÁRÁNY IMÁDÁSA 
Jan Van Eyck festménye

1. A közelítés

Körben eleven húsra redőzve 
rengeteg lepel:
akár ötször ennyi embert is elfedezne.
Ha valaki mindet legöngyölítené,
kihámozná a testeket,
halomra gyűlne az anyagában mintás,
bíbor, éjkék, smaragd, emberbőrszín szövet.
Lappogó színházi tengereket 
fércelhetnénk össze belőle, 
cibálnák minden oldalról statiszták,
rengne a ponyva-hullám.
A meztelen csontokról is 
legöngyölődik minden hús, 
kész hentesbolt,
sok mázsa eres, vörös márvány.
Kifordulnak csimbókos hajak-szakállak:
megannyi lucskos irhakucsma.
A napsugarak aranyló
bélhúrok gyanánt pengnek,
összeöltik a húsból kifejtett
csontokat, s már felszalad
az ég felé sok csontdarab,
akárha nyaklánc, szaruszilánkok
csörömpölnek a szélben,
az ég xilofon-csontzene.
A sok szövetből
kifolyhatott a festék,
mert tocsogok a kékben, a pirosban:
talpamba ivódva
artériás, vénás vér indigója.
Beletúrok a Bárány nemezes szőrébe,
kezemet elnyeli engedelmesen,
könyékig kutakodom, keresem
a forró, dobogó bőrt, de mindenütt
gyapjú gyapjú hátán, derékig hajolok
a Bárány testébe, nincs is teste,
finoman bukom belé, 
mintha olajban úsznék,
elnyel a gyapjú-bála,
orrom csiklándja, tüsszögni kell,
fülem csiklándja, nevetni kell,
mindenhol csiklánd, felparázslanak a sejtek,
aztán a végtelenhosszú lebegésben
a kunkori szálak puhán
lekaristolják rólam a ruhát,
a szőrt, a bőrt,
csontjaim bumerángjai
külön-külön repülik be végül
a gyapjas hómezőt.


2. A nyitott könyv

Nyitva tartom a könyvet,
csipkeverőnők horgolták tele
örökmozgó bogarakkal,
azoknak percegése
csap fel a lapokból.
Mégis annyi minden hiányzik belőle,
kevés a spácium 
sorok közé morzsolt zúzmarája,
betűk közé darált napsütése.
Kellene még pár tömény légbuborék
az o-k, az a-k, az e-k hurkaiba.
A Bárány körül reszket a levegő
láthatatlan lepkék kavarognak.
Várom, amíg egy rászáll a lapokra,
hogy akkor az Írást
hirtelen összecsapjam.
Ha sikerül csapdába ejtenem, 
a könyvnek nem lesz többé
semmi híja.
Ki se kell nyitnom
zsarátnok-izzással 
ég az agyamba
az utolsó betűig.


3. Tömjénezők

Az illatot mint szikrázó kést
vágtuk bele az oltár asztalába.
Hiába feszegetjük,
nem jön ki sehogy sem. 
Nyeléből tömjénbokor bodrosodik,
fürgén a tömeg felé kúszva
párhuzamos csermelyekre bomlik,
azok betöltik a páros orrlikakat,
a tüdőben kilombosodnak,
kristály gümő-bogyókat növesztenek.
Ha majd mindenki hazamegy,
az ágak üvegroppanással
válnak le a törzsről, s ott maradnak
beletörve a hívek légútjaiba.
Nyelvükről sosem távozik
a szétfoszlott, friss mentalevél
hidegen perzselő tüze.


4. A szökőkút

Ilyen kemény és képlékeny anyagból
nagyon nehéz gyöngysort cizellálni.
A láncszemek gyakorta,
nyúlósan vékonyulnak,
szakadnak, mint a tészta.
Ezer jeges ujjbegy tapogatja végig
kezünk, csuklónk, könyökünk,
míg bőrünkről el nem illan.
Alakot így vált untalan:
ami folytonossági hiány volt,
majd kérges, göcsörtös fagöbbé szilárdul,
mi most még szemcsés permeteg, 
majd ringó, duzzadt anyamell,
sokkarátos, súlyos gyümölcs lesz.
Mégis, akár egyetlen emberi agynak
szűk keresztmetszetén az egész világot,
most a finom ezüsttölcséren 
átfűzzük rögös tengerek, harapós zuhatagok,
bálákkal dobálózó folyamok,
s a tavak, e fejjel lefelé fordult,
képlékeny szénakazlak sorát mindenestül.
A levegőt cifrára
kivarrjuk üvegszállal.




NAGYI A KÉPEKEN

Barátaimnak rendszeresen mutogatok 
fotókat a nagymamámról. 
Mióta nálam él, 
naphosszat gyönyörködöm 
a kis bolondériáiban, 
és állandóan őt fényképezem, 
minden lehetséges szögből és helyzetben, 
aztán képes vagyok fűnek-fának 
elbüszkélkedni a képekkel. 
Tudom, hogy gyerekes dolog, 
tudom, hogy a hátam mögött 
megmosolyognak érte, 
de egyszerűen nem bírom megállni. 
Nézd csak, milyen vicces: 
nagyi, ahogy eszik, 
teljesen összemaszatolja magát, 
csupa kakaó a ruhája, 
vastag sugárban kiköpi a padlóra 
a paradicsomlevest. Mióta rájött, 
hogy kell ezt csinálni, 
nem lehet leállítani. Hát nem aranyos? 
Még az is édes, ahogy fenekestül 
felforgatja a lakást valami régi papírok után. 
Nem győzzük csinálni utána a rendet, 
amilyen szeleburdi! 
Ez itt nagyi a fürdőkádban, 
berottyantott a pelusba, 
úgyhogy le kellett fürdetni, 
kész kis nőci, ahogy a szemét meregeti! 
Mindig így néz, ha nincs rajta szemüveg. 
Igen, a kád peremén az ott a protézise, 
olyan csibészes a fogatlan mosolyával. 
Persze, beszél is, 
csupa aranyosakat mond, 
az autókra, hogy automobil, 
a villamosra, hogy villanyos, 
mesél konflisról, salaváriról meg pomádéról, 
ilyen szavai vannak, 
megmagyarázza a maga módján 
a felnőttek érthetetlen világát. 
Olyan furcsa érzés, 
hogy valaki ennyire rám van utalva, 
így kitölti a napjaimat, 
tudod, most még el sem tudom képzelni, 
milyen lesz, ha egyszer, 
talán csak tíz-tizenöt év múlva, 
kirepül majd itthonról.


No hay comentarios:

Publicar un comentario